Hőszivattyú bemutató

Az új társasházi lakásaink a legújabb generációs, intelligens fűtő-hűtő rendszerrel kerülnek átadásra. A megoldás a környezettudatos jövőt képviseli, melynek komfortját az új lakása átvételekor már azonnal élvezheti!

A világ számos országában végeztek már az elmúlt évtizedekben felméréseket, hogy az emberek számára mi jelenti az otthonuk komfortérzetét. Mindenkit meglepett, bármennyire is kézenfekvőnek tűnik, hogy minden régióban az első helyen a hőmérsékletet jelölték meg.

Ennek az épületnek a megálmodásánál az volt a célkitűzésünk, hogy olyan kompromisszumoktól mentes, környezettudatos komfortot teremtsünk, amely a sok kellemes vonása mellet fenntarthatósági, üzemeltetési szempontból is a legkedvezőbb.

Az összegyűjtött szempontrendszereink alapján a mai korszerű technológiákat megvizsgálva a legújabb fejlesztésű Mitsubishi Electric Hyper Heating hőszivattyús technológiáját találtuk a legoptimálisabb rendszernek, mely megfelelő tervezés, telepítés és karbantartás esetén, a legnagyobb hidegekben is, gazdaságosan, önállóan képes kifűteni otthonaikat. Ezt a technológiát kifejezetten a nagyon hideg éghajlati feltételekhez fejlesztették ki, javítja a hőszivattyú teljesítményét és lehetővé teszi a fűtési teljesítmény -15oC külső hőmérsékletig történő fenntartását, valamint a fűtés -25oC-ig biztosítását.

A technológia előnyeinek maximális kihasználása, komoly felkészültséget, szakértelmet követel. Az Új Bodóterasz Társasház esetében, ezt a feladatot szakmai partnerünkre, a Budatech Kft.-re bíztuk. Azért esett választásunk a márkaképviseletre, mert  közvetlen gyártóművi kapcsolata és 30 éves szakmai múltja van ezen a területen. Elsőként Magyarországon, kifejezetten a prémium kategóriás, a levegő hőjét hasznosító hőszivattyúkra specializálódott. Azóta több mint 5000 ilyen berendezést, rendszert telepített nagy sikerrel. A tervezésen, kivitelezésen túl a Budatech Kft sokéves üzemeltetési tapasztalata jelenti számunkra azt a biztosítékot amely a hosszútávú  felhasználás és karbantartás során elengedhetetlen.

A szobákban elhelyezett, korszerű fűtő-hűtő szivattyú szinte hangtalanul teszi a dolgát, a hallásküszöb határértékén dolgozik. Ez azt jelenti, hogy adott hőmérsékletre beállt üzemállapotban, a saját érzékszerveinkre hagyatkozva nem tudnánk megállapítani, hogy a berendezés működik-e vagy sem.

A komfortos téli fűtési mellett a nyári hűtésről is gondoskodunk! Ma már elengedhetetlennek tartjuk, hogy a nyári kánikulában is jól érezhessük magunkat, hogy családunk számára kellemes körülményeket teremthessünk, vagy hogy minden reggel pihenten ébredhessünk, szeressünk otthon lenni. Ezt az állapotot biztosan mindenki régen óhajtaná, de... Mindig volt egy de, hogy a klímaberendezés drága, drágán üzemel, rám fújja a hideget, zajos...  

És ha mégis lenne megoldás? Mi pont ilyet álmodtunk meg! Szakítottunk a régi megszokásokkal és egy olyan komfortos nyári hűtésre is alkalmas „kettő az egyben” rendszert terveztünk, amely az összes korábbi kellemetlen tapasztalatunkat megszüntetve a hagyományos klímáktól lényegesebben olcsóbban üzemeltethető és szinte észrevétlen és hangtalan, ugyanazon berendezés képes a kellemes nyári hűsölést létrehozni, amellyel a kellemes téli komfortot biztosítottuk.

Néhány működési tapasztalat a teljesség igénye nélkül:

  • Folyamatosan tisztítja a helyiségek levegőjét, ezért ritkán kell port törölni.
  • Nyáron csökkenti a páratartalmat, megszüntetve a lepedékesség érzetünket
  • Alacsony üzemeltetési költség (~50% megtakarítás a gázfűtéshez képest).
  • Hosszú távú üzembiztosság és élettartam.
  • Berendezésenként szabályozhatóság, beállítható, programozható hőmérséklet.
  • Lakásonként szabályozható, önálló rendszerek.
    (Ön dönti el, hogy mikor szeretne fűteni vagy hűteni, nem kell igazodnia a többi lakóhoz.)
  • Smart Home kompatibilitást is választhat a lakásához 
    (Igény esetén otthona hőmérsékletét akár távolról is szabályozhatja a mobiltelefonja segítségével.)

Célkitűzésünk szerint a korszerűtlen fűtési rendszerrel felszerelt ingatlanokkal ellentétben, az Ön megtisztelő bizalmáért, nálunk az Új Bodóterasz Társasházban, egy olyan környezettudatos otthont álmodhatunk meg közösen, ahol a kényelem mellett a gazdaságos üzemeltetést is kiemelkedő szempont. Törekvésünk szerint életük egyik legjobb befektetése lehet, ahol kényeztethetik szeretteiket, mert megengedhetik magunknak.

Engedje meg, hogy ismertessük a Mitsubishi Electric Hyper Heating technológia bravúros és világviszonylatban is kiemelkedő működési elveit és azok előnyeit.

Környezetbarát és költséghatékony

kornyezetbaratMivel a hőenergia 3/4-ét a környezeti levegőből veszi el, már működési elvéből eredően környezetbarát. Ráadásul mivel nem előállítjuk a hőt, hanem csak “behozzuk szabadból a falon túlról” nem járulunk hozzá a globális felmelegedéshez. Emellett költséghatékony is, mert a természet nem küldi a  számlát.… A maradék 1/4 rész energia: elektromos áram, mely megújuló tiszta forrásból előállítható, így nap, szél, víz s a felhasználás helyén semmilyen környezetterhelést nem okoz.

Szabályozhatóság

Kiemelten fontos terület a szabályozhatóság, a fogyasztói igény pontos kielégítése. Azon túl, hogy ez önmagában jelentős megtakarítás forrása - hiszen 1 °C fok csökkentés 6% energia megtakarítást eredményez - a komfortérzetünk nagymértékben ettől függ. Ráadásul rendszereink olyan dinamikusak, hogy átlagos esetben nincs szükség fűtésre hűtésre csak akkor, ha tényleg a helységben vagyunk. Ha belegondolunk: az elhasznált energia jelentős részét a legtöbb rendszer teljesen feleslegesen használja el, hisz akkor is működik, amikor nem vagyunk jelen.

Megbízhatóság

mitsubishiNagyon hasonlóan gondolkodunk mi is a megbízhatóságot illetően. A háztartási vagy munkahelyi berendezéseink közül talán a fűtés az, amelynek meghibásodását a legkevésbé toleráljuk. Ráadásul jellemzően ezek többnyire a legnagyobb igénybevételkor romlanak el, amikor a leghidegebb van.      

Hőszivattyúink teljes egészében japán gyárakban készülnek, s az ott megszokotthoz képest is a legmagasabb minőséget képviselik.

Ennek és a rendszeres karbantartásnak köszönhetően berendezéseink várhatóan évtizedeken keresztül fogják kiszolgálni az Ön igényeit az év minden napján, 24 órában.

Gázfüggetlenség

csekkMi is aggodalommal figyeljük a gázhelyzettel kapcsolatos híreket. Meggyőződésünk, hogy nem célszerű olyan energiaforrást választani, mely folyamatosan fogy, drága, ellenőrizhetetlen, hogy milyen minőséget kapunk, szennyezi környezetünket, veszélyes a használata, ráadásul az ellátással kapcsolatosan is baljós jeleket tapasztalunk.

Ez így együtt erősen aggályos, ha csak külön jelentkeznének a problémák, már akkor is fontolóra kellene venni a teljes gáztól való függetlenség lehetőségét.

Kedvezőbb üzemeltetési költség

Napjainkban már a legtöbb fogyasztó felismeri, hogy kulcskérdés az üzemelési költség. Óriásit változott a világ az elmúlt pár évtizedben. A régi elavult, pazarló technológiák kora lejárt, ma alapigény az alacsony működési költség, sőt a törekvések a “nullrezsit” célozzák. Rendszereink mindezt lehetővé teszik, hiszen a szükséges elektromos áram akár helyben megtermelhető.

A korszerű levegő/levegő hőszivattyús rendszerrel a normál gázkazánhoz viszonyítva 1/3-ra, az elektromos fűtéshez képest 1/4-re tudjuk csökkenteni a költséget, ami kimagasló éves megtakarítást eredményez.

Friss levegő ellátottság

Kevesen tudják, hogy milyen fontos szerepe van ennek az életminőségben.Alacsony oxigén szint mellett nem csupán a közérzetünk, koncentrációs készségünk, munkaképességünk romlik, de sejtszinten csökkenek a regenerációs folyamatok. Egy átlag ember pihenő állapotban óránként 25 m3 friss levegőt igényel. Manapság a nyílászárók olyan pontosan zárnak, hogy ott utánpótlás gyakorlatilag nincs. Könnyen kiszámítható, mennyi idő alatt használjuk el a helységek oxigéntartalmát. A szellőztető (Lossnay) berendezéseink mindezt úgy pótolják, hogy az elhasznált levegővel télen felmelegítik, nyáron lehűtik a bejuttatott friss levegőt így ez akár 70%-os energia-megtakarítással is járhat. Mindeközben a berendezés a befújt levegő nedvességtartalmát nyáron csökkenti, télen pedig visszanedvesíti.

Lakásához választható opcióként megrendelheti egy vagy több szoba frisslevegő befúvó egységét is!